Meghoztuk a második részt!;) Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket és egyre többen kezditek el olvasni a blogunkat. Ha már itt jársz és elolvastad és tetszett, akkor nagyon örülnénk neki, ha feliratkoznál vagy legalább írnál nekünk egy komit, hogy mi a véleményed róla. Ezért nagyon hálásak lennénk. De nem is húzom tovább az időt! Szóval jó olvasást és szép napot!
Puszi!♥
*Lizzy szemszöge*
-Minden rendben lesz. -ölelt szorosan magához Ben.
Az út nem tartott tíz percig sem, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Leírhatatlan az az érzés mikor a fejed fölött szirénáznak és száguldasz az utakon, miközben a legjobb barátnőd melletted eszméletlenül fekszik. Hálát adtam az égnek, mikor megérkeztünk és kiszállhattam a kocsiból. Chelseyt hordágyra rakták és bevitték a kórházba. Minket meg egy nagyon aranyos ápolónő kísért be a váró terembe.
-Ugye nem lesz semmi baja? -kérdeztem sírva az orvostól mikor elment mellettünk.
-Ezt még így előre nem tudom megmondani. Mivel nyílt törés van a hölgy lábán, így fennáll a bénulás veszélye is, de mi mindent megteszünk a barátnőtökért. -nyugtatott meg, majd elment.
Már vagy húsz perc eltelt és még semmi hírt nem hallottunk. Időközben Bennek el kellett mennie, így egyedül maradtam a félelmeimmel, hogy Chelseynek komolyabb baja is lehet. Föl alá járkáltam a folyosón, majd hirtelen nekimentem valaminek, ami eddig nem volt itt. Fölnéztem és megláttam egy fiú megdöbbent arcát, majd a pólójára tévedt a tekintetem. Pechemre mind a két pohár forrócsokit sikerült a pólójára borítanom.
-Juj! Nagyon sajnálom. Gyere had segítsek! -vettem elő egy zsepit és kezdtem felitatni a foltot.
-Semmi baj. Én kérek bocsánatot, hogy nem figyeltem. -mosolyodott el. -Amúgy Kendall vagyok.
-Én meg Lizzy. És még egyszer nagyon sajnálom. -húztam el a számat. -De szerintem így már jobb egy kicsit. -vizsgáltam meg az említett felületet.
-Köszi. Amúgy, mit keresel itt? Vársz valakire? -kérdezte tapintatosan. Mikor felelevenítettem az elmúlt két óra eseményeit újra könnyek szöktek a szemembe és nem tudtam nekik megálljt parancsolni. Kendall megijedt a hirtelen idegösszeomlásomon és magához ölelt.
-Akarsz róla beszélni? -kérdezte miközben a hátamat simogatta. Én csak nagyokat pislogtam, szipogtam és bólogattam. Miközben sétáltunk vissza a váróba mindent elmeséltem neki. A bulitól kezdve, a megcsaláson át az elgázolásig mindent elmondtam neki. Egy kicsit könnyebb volt, hogy elmondhattam valakinek.
-Köszi, hogy meghallgattál. -mosolyodtam el és töröltem le a könnyeimet.
-Ez így természetes. Nincs kedved leülni hozzánk? -mutatott a székek irányába. Két fiú ült ott és nagyon szomorúak voltak.
-Most itt az ideje, hogy én kérdezzem meg, hogy kire vártok? -fordultam Kendallhez.
-A barátunk egy buliban elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette.
-Sajnálom. De biztos jobban lesz. -simítottam meg a karját. Ő meg csak sóhajtott egy nagyot.
Ekkor már odaértünk a fiúkhoz.
-Haver hol a forrócsokiiim?! -nyafogta az egyik.
-Történt egy kis baleset, de veszek újat, ha szeretnéd. -húztam el a szám kínomban.
A két fiú elég furcsán nézett rám. Gondolom nem tudták, hogy ki vagy és hogyan kerülök ide. Ezt Kendall is észrevette és bemutatott nekik.
-Fiúk ő Lizzy. Ő is a barátjára vár. A folyosón botlottunk egymásba. Szó szerint. -nevette el magát Kendall.
-Szóval szeretnél egy másik forrócsokit, mert az előző Kendall pólóján végezte. -mutattam a foltra.
-Nem fontos. Majd később veszek. -vonta meg a vállát azt hiszem Carlos.
-Na és elmeséled, hogy mi történt? -kérdezte Logan.
És újra elmeséltem az egész storyt. Mindenki hitetlenkedve ült mellettem.
-Ez szörnyű. Szegény lány. -háborodott fel Carlos. Én meg csak bólogattam.
Még egy darabig beszélgettünk, majd megjelent egy orvos a folyosó végén. Én azonnal felpattantam a helyemről és letámadtam szegény embert.
-Mi van Chelseyvel? Rendbe fog jönni? Ugye semmi komoly? Jól van a lába? -sokkoltam le a sok kérdésemmel.
-Nyugodjon meg kisasszony. A barátnője jól van, kivéve a lábát, amit gipszbe kellett rakni, de pár nap és már mankóval is fog tudni járni.
-És akkor már haza is jöhet? -kérdeztem egy kicsit boldogabban.
-Igen! -válaszolta határozottan, majd elment.
-IGEEEN!!!! -kezdtem el ugrálni, majd oda mentem a fiúkhoz és mindenkit egyesével megöleltem.
-Mégis mi történt? -kérdezte mosolyogva Logan.
-Chelsey már jobban van, és pár nap és már haza is jöhet. -vigyorogtam és ugráltam egy helyben. A többiek persze jól kiröhögtek, de örültek neki, hogy boldogabb vagyok. Még vagy egy órát beszélgettünk a váróban, de itt képszakadás történt. Gondolom bealudtam.
***
Másnap reggel elég rossz érzés volt felkelni. Igaz, hogy Logan vállára volt döntve a fejem, de a derekamnak nem tett jót a kemény széken való alvás. Pislogtam párat, hogy tisztán lássak mindent. Körbenéztem és csak Logant láttam magam mellett aludni. Kendall és Carlos eltűntek. Elmentem a folyosó végéig meg vissza, de sehol nem találtam őket. Gondoltam csak vissza jönnek egyszer, így visszaültem a helyemre és elővettem a telefonom. Ben keresett háromszor és egyszer anyuék. Felmentem Twitterre, de semmi érdekes nem volt, így inkább elraktam a telefonom. Már egy ideje csendben ültem mikor mellettem Logan elkezdett mozgolódni, majd végleg felkelt.
-Jó reggelt. -mosolyogtam rá.
-'reggelt! -mosolygott vissza, majd körbenézett. -A fiúk?
-Nem tudom. Mikor felkeltem ők már sehol nem voltak. -vontam meg a vállam.
-Iiitt vagyuuunk! -kiabálta Carlos. -Hoztunk reggelit! -vigyorgott, majd szétosztotta a zacskókat.
-Köszi, de nem kellett volna. -vettem én is el egy zacskót.
-De kellett. Sajna tegnap annyira éhes voltam, hogy megettem a tábla csokidat. -vigyorgott még mindig.
Én csak elnevettem magam, majd beleharaptam a kakaós csigámba. Mikor megettük egy darabig csendben ültünk, majd megszólalt Logan telefonja. Felállt, félrevonult, majd felvette.
-Azt hiszem ideje mennem. -álltam fel én is. -Örülök, hogy megismerhettelek titeket. - öleltem meg a két fiút, majd kimentem az épületből. Fogtam egy taxit, megadtam a címet, majd úgy húsz perc múlva otthon is voltam.
-Megjöttem. Anya, apa? -mentem be a nappaliba, de sehol nem találtam senkit.
-Elmentek dolgozni. -jött ki a szobájából Sofi.
-Gondolhattam volna. Mi is lehet fontosabb, mint a munka?! -kérdeztem magamtól mérgesen.
Bementem a konyhába és csináltam magamnak szendvicset, majd elterültem a kanapén és kapcsolgattam a csatornák között. Semmi nézhetőt nem találtam, így kikapcsoltam a tv-t és felmentem a szobámba.
***
Két hét telt el azóta és ma engedik ki a kórházból Chelseyt. Már annyira vártam ezt a napot és végre elérkezett. Reggel jóval előbb felkeltem, mint szoktam, majd csináltam magamnak és Sofinak reggelit. Ugyanis a drága szüleink ma sem voltak otthon. Felvettem egy szerintem elég tűrhető ruhát, majd indultam is a kórházba. Fél óra alatt már bent is voltam. Útközben még vettem csokit Chelseynek.
-Sziiiaa! -ugráltam oda a mankós lányhoz.
-Jaj, de örülök, hogy újra látlak. -ölelt szorosan magához Chelsey. -El sem tudod képzelni, hogy mennyire boldog vagyok, hogy haza mehetek.
-Hát el tudom képzelni, de ha megtudod, hogy mit terveztem már két hete akkor lehet, hogy sokkot fogsz kapni. -vigyorogtam egyfolytában.
-Na mit tervezel? -mosolygott Chelsey.
-Meglepi! Nem fogom elárulni, majd csak otthon. -kacsintottam rá, majd kimentünk az épületből. Nagy nehezen fogtam egy taxit (elég nagy most a forgalom), majd fél óra múlva már mind a nappalinkban ültünk és várták, hogy elmondjam a meglepetést.
-Na akkor azt találtam ki, hogy mi ketten.....szóval.....öhm....na tehát! -húztam direkt az időt.
-Nyögd már ki! -sürgetett barátnőm.
-Szóval mi ketten....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése