7. ~Miért?*

-Én nem értelek titeket. Ha valaki "véletlenül" belök a vízbe, vagy lelocsol máris ki kell rá akadni? -álltam meg a négy fiú előtt. -Most komolyan?! Olyan nagy gond volt Kendall, hogy James miatt vizes lettél? -fordultam az említett két fiú felé, akik megszeppenve néztek rám.
-Nem. -mondta duzzogva a szöszi.
-Akkor...? Ölelést kérek! -tettem karba a kezem. A fiúk vonakodva ugyan, de megölelték egymást. -Így mindjárt jobb. -vigyorodtam el, majd felmentem a szobámba.
Elővettem a laptopom és felmentem Twitterre. Semmi érdekes nem volt, így ki is kapcsoltam volna a gépem, ha nem jön videóhívásom. Érdeklődve nyitottam meg a kis ablakot, majd megrökönyödve néztem szembe a legnagyobb félelmemmel.
-Josh...? -suttogtam inkább magamnak, mint a fiúnak, de ő is meghallotta.
-Szia Chelsey. Hogy vagy? -kérdezte pimaszul. Még hogy hogy vagyok?! Pont ő volt az, aki miatt gipszbe kellett tenni a lábam, és még ő kérdezi meg, hogy hogyan vagyok? Teljes mértékben jogos volt a kiakadásom.
-Megvagyok. Leszámítva, hogy egy barom állat miatt gipszbe rakták a lábam és az életem korlátozva lett. Köszönöm szépen! Sikerült teljesen tönkre tenned az életem! -dobálóztam a szavakkal magamból kikelve. Annyira felidegesített, hogy simán meg tudtam volna valakit verni. Kikapcsoltam a gépem és tehetetlenül ejtettem le magam mellé, az ágyra. Tompa puffanással ért földet a takarómon. Csak néztem magam elé. Egyszer csak valami nedveset és sósat fedeztem fel a szám sarkában. "De hát én sírok." világosodtam meg. Már nem tudtam korlátozni a sírást, csak úgy záporoztak a könnyeim. Kezembe temettem az arcom és összekuporodtam az ágyon. Nem tudom, hogy meddig lehettem így, de egy meleg kezet éreztem a vállamon.
-Chels...? -kezdett bele bizonytalanul. -Minden rendben? -ült le mellém az ágyra. Megráztam a fejem, majd felnéztem rá. Kendall volt az. Mikor meglátta a vörösre sírt szemeimet és a meggyötört, sápadt arcomat kikerekedtek a szemei, de ösztönösen cselekedett és magához húzott. Szorosan ölelt és simogatta a hátam. Én meg a vállába fúrtam az arcom és ott sírdogáltam tovább.
-Akarsz róla beszélni? -suttogta a fülembe.
-Még nem. -szipogtam, majd eltoltam magamtól. -Köszönöm. Nem kellett többet mondanom, mert ebből is értett mindent. -Látod már jobban is vagyok. -töröltem meg az arcom és nevettem el magam.
-Határozottan jobb. -mosolyodott el. -Na gyere le, mert már a többiek aggódnak. -húzott fel az ágyról, majd kinyitotta nekem a szobaajtót. Mosolyogva néztem vissza rá, majd lementünk a nappaliba, ahonnan röhögést hallottunk.
-Ennyire aggódtak? -kérdeztem Kendalltől cinikusan, majd vállba löktem.
-Másként nem jöttél volna le. -mentegetőzött, majd ő is vállba boxolt engem. Bementünk a többiekhez, akik mikor megláttak rögtön abbahagyták a nevetést. Minden szem rám szegeződött. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, de szerencsére Kendall kimentett ebből a helyzetből.
-Valami hülye nyálas filmet nézett és végigbőgte az egészet. -karolta át a vállam lazán. Én meg csak hevesen bólogattam.
-Melyiket? -kérdezte Lizzy, mert szerintem ő nem vette be ezt a storyt.
-Aaa....-pörgött az agyam ezerrel, de egy film sem jutott az eszembe.
-Megjött a pizza! -ordította el magát Carlos ezzel ő is kimentve a ciki helyzetből. Ezért még jövök neki egyel. A fiúk az ajtóhoz rohantak és egymást lökdösve rángatták ki a futár kezéből a pizzát.
-És fizetni ki szándékozik? -kérdeztem mikor elégedetten jöttek vissza. -Na mindegy! Megyek én. -nyitottam ki az ajtót és sűrű bocsánatkérések közepette kifizettem a pizzát. Visszasiettem a többiekhez akik már javában ették a pizzát. Leültem Carlos mellé, majd én is vettem egy szeletet.
-Miért pont ilyet vettetek? Ez úgy ragad, mint a rágó. -próbáltam meg kettétörni a szeletemet, de nem ment a rengeteg sajt miatt.
-Mert ezt vicces enni. -válaszolták a fiúk kórusban, majd mindenki húzogatta a szájában lévő sajtot, ami még nem szakadt el. Elég guszta látvány volt.
-Veletek is enni. -fintorgott Lizzy. A fiúk ezen jót röhögtek, majd tovább ették a pizzájukat. Mikor megettem az adagom a tányéromat kivittem a konyhába. Kinézve az ablakon láthatóvá vált, hogy már kezd sötétedni és a köd is egyre nagyobb lesz. Elég félelmetes volt. A furcsa és ijesztő gondolataimból a csengő zökkentett ki, aminek a hangjára ugrottam egyet.
-Nyitom! -mentem ki az előszobába. Kinyitottam az ajtót, majd csaptam is volna be. De sajnos Josh hamarabb észbe kapott és berakta az ajtó elé a lábát, így akadályozva annak becsukását.
-Hát már nem is örülsz nekem? -lépett egy kicsit előrébb és gúnyos vigyorra húzta a száját.
-Tűnj innen! -sziszegtem alig hallhatóan, de mégis határozottan.
-Na de ilyet! A barátokat nem ilyen fogadtatásban kéne részesíteni. -tárta ki az ajtót.
-De itt ki a barát?! -emeltem feljebb a hangom. -Nem mondom még egyszer, hogy tűnj innen! -próbáltam volna bezárni az ajtót, kevés sikerrel.
-Hogy te mekkora egy.....-és ekkor valami hideget és egyben égető fájdalmat éreztem meg az arcomon. A lendülettől elvesztettem az egyensúlyom és a padlóra kerültem. Odakaptam a kezem az arcomhoz és valami meleg és folyékonyat tapintottam meg. Megnéztem az ujjam és majdnem elájultam a látványtól. "Én vérzem!" gondoltam rettegve. Már időm se volt másra gondolni, mert egy újabb feltörő fájdalmat éreztem, de most a hasamnál. Josh megrúgott. Majd még egyszer, de most a törött lábamat vette célzásba. Nyögve estem össze a hideg padlón.
-Chelsey minden rendben? Ki csöngetett? -jött ki az előszobába Lizzy.
-Segíts...-már csak ennyit tudtam kinyögni, majd minden elsötétült. Abban a pillanatban nem éreztem fájdalmat. Egy kicsit fel tudtam lélegezni, hogy megszűnt minden fájdalom.

*Lizzy szemszöge*

A látványra, hogy Chelsey a földön fekszik tehetetlenül, és az exe pedig halálra rugdossa elsikítottam magam, majd elkezdtek folyni a könnyeim.

-Te szemét állat! -vetettem rá magam a dühöngő fiúra. Ahol csak értem elkezdtem ütni és karmolni. Erre egy kicsit megingott, de volt annyi ereje, hogy leszedjen magáról. Tehetetlenül estem az elájult Chelsey mellé.

Ekkor egy árnyat láttam meg a szemem sarkából, majd hogy Josh hátrál pár lépést és elvesztve az egyensúlyát a földre rogyott. James volt az aki behúzott egyet a feldühödött fiúnak. Ekkor két meleg kezet éreztem a derekam és a lábam körül. Majd megpillantottam Logant aki felkapott és bevitt a nappaliba, majd lerakott az egyik fotelba. Ekkor Kendall is behozta az eszméletlen Chelseyt. Lerakta mellém egy fotelba.

-Chelsey ébredj fel! Könyörgöm kelj fel. -szorongattam a kezét, majd újra kitört belőlem a sírás.

-Már hívtam a mentőket és a rendőröket. Pár perc múlva itt lesznek. -jött vissza a szobába Logan.

-Elment! -ért be a nappaliba James és Carlos. -Itt minden oké? -néztek végig rajtunk.

-Igen, minden a legnagyobb rendben! A legjobb barátnőm eszméletét veszte fekszik mellettem a kanapé, mert az exe majdnem halálra rugdosta. De azon kívül minden a legnagyobb rendben van. -kezdtem el kiabálni. Tehetetlenül ültem vissza a helyemre és újra sírni kezdtem.

-Nem lesz semmi baj. -jött oda Logan, majd átölelt.

-Meg is jöttek a mentők! -rohant be a szobába Kendall. Utána pedig a mentősök is bejöttek egy hordágyat cipelve. Óvatosan felrakták az ágyra Chelseyt, majd kimentek vele a mentőautóhoz.

-Kis szeretne a sérülttel menni? -jött vissza az egyik mentős. Én és Logan rögtön felraktuk a kezünket.

-Rendben! Kérem siessenek, mert indulnánk. -ment előre sietősen a fickó.

-A kórházban találkozunk! -kiáltotta még utánunk James.

Az út egy örökkévalóságnak tűnt, pedig nem is olyan rég én mér voltam hasonló helyzetben. A kórház előtt kedves ápolónők bevezettek a váróba ahol Kendell, Carlos és James már ott voltak.

***

-Jó estét! Maguk Chelsey Young hozzátartozói? -jött oda hozzánk egy fiatal orvos.

-Igen! -válaszoltuk egyszerre.

-Ki szeretne hozzá bemenni. -nézett végig rajtunk.

-Én tuti! -álltam fel. A fiúk egymásra néztek, majd egyszerre állították fel Carlost.

-Rendben! Kövessenek. -intett felénk, majd bementünk egy teljesen fehér szobába. -Ha azon az ajtón benyitnak megtalálják a barátjukat. -mutatott egy sárga ajtó felé.

-Bemehetek először én? -néztem reménykedve Carlosra.

-Persze. Menj csak. -simította meg a karom.

-Szia! Hogy érzed magad? -nyitottam be és leültem Chels mellé az ágyra.

-Most már jobban. -mosolyodott el erőltetetten.

-Ugye akkor nem is filmet néztél? -tértem a tárgyra ami egész nap ott motoszkált a gondolataim közt.

-Nem. Josh keresett Skype-on. Nagyon kiakadtam rá és ezért sírtam. -vallotta be.

-Gondolhattam volna, hogy az a szemétláda van a dologban. -szorult ökölbe a kezem.

-Nyugi! Már nem fog keresni. -fogta meg a kezem a lány.

-Ez is olyan ironikus. Ahelyett, hogy én vigasztalnálak, te vigasztalsz engem. -nevettem fel kínomban.

-Ezzel nincs semmi gond. Mire valók a barátok, ha nem ilyenekre? -mosolyodott el újra, de most sokkal őszintébben és felszabadultabban. -Csak te vagy itt? -kérdezte reménykedve.

-Nem! A fiúk is itt vannak és még Carlos is be fog jönni utánam. Nem lehetett nem észrevenni, hogy mikor kimondtam azt a nevet Chelsey szeme felcsillant. -Neked tetszik Carlos. -suttogtam.

-Ennyire látszik? -ijedt meg.

-Nem, de mikor valaki kiejti a nevét csillog a szemed, meg amúgy is. Már 19 éve ismerlek. -simítottam meg a kezét. -De most már megyek, hogy Carlos is tudjon veled beszélni. -mosolyodtam el, majd nyitottam is az ajtót.

-Liz, köszönöm. -mondta még Chels, majd becsuktam magam után az ajtót.

-Mehetsz. -vigyorodtam el.

-Nincs nagy baja, ugye? -kérdezte félve Carlos.

-Nincs, de már szeretne veled beszélni. -mondtam titokzatosan, majd kimentem a többiekhez.