6. ~Újabb vendégek.*

-Hoppá...! -nyögte ki Logan.
-A francba! -túrt idegesen a hajába James.
-Ööö...most mit csináljunk? -értetlenkedtem, mert mi ilyen helyzetbe még sohasem kerültünk.
-Most az lenne a legjobb, ha visszamennénk a kávézóba. -terelt be maga előtt Kendall, Chelseyt és engem. Mikor beértünk mindenke fellélegzett egy kicsit, de jött az újabb probléma.
-Honnan tudták meg, hogy itt vagyunk? -mérgelődött Carlos.
-Nem tudom, de már kezd nagyon elegem lenni a paparazzikból. -roskadt le egy székre James.
-De most komolyan?! Soha nem lehet egy nyugodt percünk sem miattuk. Ezt a napot is simán elszúrták. -szomorodott el Carlos.
-Nagyon sajnáljuk, hogy belekevertünk titeket ebbe. -nézett rám és Chelsre Logan.
-Nincsen semmi baj. Mi nagyon élveztük a mai napot és még ez a kis malőr sem tudta ezt elrontani. -mosolyodtam el, hogy lelket öntsek beléjük.
-Tényleg? -csillant fel a szemük.
-Teljes mértékben. -helyeseltem.
-És még nincs minden veszve! -állt meg mellettem Chels. -A boltnak van hátsó kijárata. -vigyorgott.
-Te egy zseni vagy! -lelkendezett Kendall, majd szorosan megölelte Chelseyt, aki egy idő után fulladozni kezdett az erős szorítás miatt.
-Kendall.....megfulladok, ha nem engedsz el. -rázta le magáról a fiút.
-Bocsi. -vigyorgott még mindig, mint a vadalma.
-De mire várunk még?! Húzzunk már innen! -ment k a hátsó ajtón Logan, majd mentünk mi is utána. Szerencsére a kocsikkal a bolt mellett  parkoltunk, így a fotósok nem vették észre, mikor beszálltunk, majd elhajtottunk.

***
-Én kész hulla vagyok. -dőltem ki a kanapén.
-Én is! -dőlt rám Logan. Abban a pillanatban felültem a kanapén, ezzel lelökve magamról a tehetetlenül kapálózó fiút. A "becsapódást" követően szépen elterült a szőnyegen. Én nem tudtam megállni röhögés nélkül.
-Nagyon vicces! -sziszegte, majd leült mellém a kanapéra és elkezdte kapcsolgatni a tv-t.
-Ez nézhetetlen! -háborgott, majd megakadt egy csatornánál. Valami sztárokról szóló lehetett, ugyanis éppen róluk beszéltek. Egy negyvenes éveiben járó öltönyös fickó beszélt.
"Kedves nézőink! A minap a Big Time Rush banda tagjait fotósaink egy kávézóban kapták lencsevégre. Kitudódott, hogy rajtuk kívül még két lány is jelen volt. Vajon csak rokonok, barátok, esetleg újdonsült barátnők? Ha így van akkor milliónyi lány akarja megtudni, hogy kiknek sikerült meghódítani a fiúk szívét!"
És ekkor mind a kettőnk fején megjelent egy nagy kérdőjel. Chelsey, aki eddig valamit ivott, a hír hallatán kiköpte, amit éppen lenyelni készült volna. Elkezdett köhögni. Carlos néhányszor jól hátba verte, így elkerülve a fulladást.
-Ez meg mi?! -idegeskedett Chels.
-Nyugi! Pár nap múlva már le is fognak szállni a témáról. De addig se szabad nagyon mutatkoznunk a nyilvánosság előtt. -nyugtatta meg Chelst Kendall. A többi fiú pedig hevesen bólogatott.
Még egy kicsit tv-ztünk. Valami idétlen rajzfilm ment,a min a fiúk jól szórakoztak, mi meg lányok szét untuk a fejünket. Chels is egyfolytában fészkelődött James és Logan mellett.
-Na jó! Én ezt nem bírom nézni. -állt fel. -Megyek aludni. -ment fel az emeletre. Én még egy darabig elviseltem a dolgot, de már én sem bírtam sokáig. Elköszöntem a fiúktól és mentem én is aludni.

*Chelsey szemszöge*

Elmentem fürdeni. Vagy fél óráig folyattam magamra a vizet, ami ebben a helyzetben nagyon jó volt. A nap fáradalmait és izgalmait most mind lemostam magamról. Mint egy lepel, úgy hullott le rólam ez a sok dolog. Nagyon jó érzés volt felszabadultan és frissen bebújni a meleg ágyamba. Hamar elaludtam. Még hallottam magam körül a zajokat, de már nem tudtam volna beazonosítani őket.

Valamikor éjjel három körül arra keltem, hogy valaki hangosan horkol mellettem. Oldalra fordultam és Jamessel találtam szembe magam. Az ágy háromnegyed részét ő foglalta el és el volt rajta  terülve, mint a nagy alföld. Próbáltam újra bealudni, de a horkolástól nem ment olyan könnyen. Először ráhúztam a fejemre a takarót, de nem segített, mert majdnem megfulladtam alatta. Majd elkezdtem bökdösni Jamest, hogy fejezze be, de csak megfordult a másik irányba. Itt már betelt a pohár és lelöktem őt az ágyról. Hatalmas koppanással ért földet, de ő mégsem kelt fel. Lenéztem a földre és ugyan olyan békességgel aludt tovább. Én csak megrántottam a vállam, majd visszaaludtam.

Reggel újra James horkolására keltem fel. A pillanatnyi vakságom miatt tehetetlenül tapogatóztam, a telefonomat keresve. Hirtelen valami hideg és négyszögletes tárgyhoz értem, amiről azt mertem feltételezni, hogy a telefonom. Felemeltem a komódról, majd megnéztem, hogy mennyi az idő. Fél nyolcat mutatott a kijelző. Mivel ettől a zajtól mér úgy sem fogok tudni tovább aludni, így kénytelen voltam felkelni. Először csak felültem, majd megpróbáltam felállni. A hirtelen mozdulattól megszédültem és vissza kellett ülnöm. Pár perc várakozás után újra megkíséreltem felállni, immáron sikerrel járva.

Pizsiben lebotorkáltam a lépcsőn és az utam a konyhába vezetett. Senki nem volt még ébren. Csináltam magamnak egy jó erős kávét, majd leültem az asztalhoz, az ajtónak háttal. Miközben ittam, csak meredten bámultam ki az ablakon, nem is figyelve, hogy mi folyik körülöttem. A gondolataimból Carlos ébresztett fel.

-Jó reggelt! -mosolyogtam rá. -Kávét?

-'Reggelt! Köszi, kérek. -ült le mellém.

-Milyen volt az első éjszakád itt? -kérdeztem miközben újra beindítottam a kávéfőzőgépet.

-Hát mikor felkeltem hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok, de ezen kívül jó. -nevette el magát. Ezen én is jót mosolyogtam.

-Mit szeretnél reggelire? Mert akkor mindenkinek megcsinálnám. -adtam oda neki a kávéját, ami idő közben elkészült.

-Hmm. Mit szólnál valami nagyon fincsi emeletes szendvicshez? -csillant fel a szeme.

-Oké! De akkor meglepi lesz! Addig menj felöltözni, vagy nekem mindegy, hogy mit csinálsz, csak a konyhától jó messze legyen.-nevettem el magam, majd kitessékeltem őt a helységből.

Én meg mentem vissza elkészíteni a többiek reggelijét. Igaz, hogy nem emeletes lett, de szerintem nagyon gusztára sikeredett. Büszke voltam az én remekművemre!

Végül is ilyen lett:

-Kész a kaja! -ordítottam el magam. Erre persze mindenki berohant a konyhába és elfoglalt egy széket. -Jó étvágyat! -mondtam és mindenki elé leraktam egy tányért, rajta két szendviccsel és egy kis salátával. A hirtelen beállt csöndben rendesen lehetett hallani, hogy mindenki nagyokat nyel. Ezen csak jót mosolyogtam, majd én is leültem, hogy elfogyasszam a reggelimet. Elég hamar elfogytak a szendvicsek.

-Ez nagyon finom volt. Szerintem megvan, hogy ki fog mindig reggelit csinálni nekünk. -vigyorgott Logan.

-Felejtsétek el! Ez egyszeri alkalom volt. És különben is! Lizzy ezerszer jobban főz. -védekeztem. Erre persze minden fiú reménykedve Lizzyre nézett, aki gyilkos pillantással ajándékozott meg.
-Na mi megyünk. -állt fel az asztaltól James, Carlos és Kendall.
-Hova? -lepődött meg Logan.
-El! -válaszolták kórusban, majd kimentek az ajtón. Mi meg hárman lefagyva néztük egymást.
-Ez most komoly? -nevettem fel zavaromba.
-Ez fura volt. De náluk ez megszokott. -vont vállat Logan, majd felénk fordult. -Mit csinálunk ma? Mi meg egymásra néztünk és elmosolyodtunk.
-Hát mi úgy gondoltuk, mivel ilyen szép időnk van újra felavathatnánk a medencét.
-Miért újra? -ráncolta a homlokát Logan.
-Mivel mikor mi ideköltöztünk az volt az első dolgunk, hogy felavassuk. -mosolyodtam el az emlékek felidézésére.
-Értem. Amúgy mire várunk még? Irány a medence! -rohant fel a szobába átöltözni. Mi is felmentünk elkészülni. Mikor leértünk a kertbe Logant sehol sem találtuk.
-Biztos még nem készült el. -rántottam meg a vállam. Mint ha ez lett volna a jel, Logan előugrott a ház mögül, kezében a kerti slaggal. Mondanom sem kell, hogy mind a ketten menekülőre fogtuk. Sikítozva rohangáltunk a kertben, egy szál bikiniben.
-Elég. Elééég!! -sikítozta Liz, mikor Logan felkapta őt és belerohant vele a medencébe. Én csak megrökönyödve álltam egy helyben, majd kitört belőlem a nevetés. Pár pillanat múlva újra a felszínen voltak és Liz pedig víz alá nyomta Logant. Mivel én még a gipszem miatt nem mehettem vízbe, így csak egy napozóágyról figyeltem az eseményeket. Elég sokat nevettem rajtuk. Most így belegondolva tényleg szép pár lennének. Már csak valahogyan össze kéne őket hozni. Majd beszélek a fiúkkal még erről.
Már vagy fél órája feküdhettem kint a napon csukott szemmel, mikor valaki felém tornyosult, ezzel eltakarva előlem a napot. Kinyitottam a szeme és Carlos vigyorgó fejével találtam szembe magam. Egy kicsit felültem és a kezében lévő slagot is megláttam.
-Ugye nem...? -rémültem meg.
-De-de! Úgy is tiszta száraz vagy. -tartotta felém a slagot, majd  megnyitotta és telibe fröcskölt a vízzel.
-Úúú! Most véged! -pattantam fel és vettem üldözőbe az előttem rohanó fiút. Mivel utol érni nem tudtam, így drasztikusabb eszközökhöz folyamodtam. Elzártam a locsolót, így a slagból nem jött több víz, amit Carlos is észrevett. Megállt, hogy megnézze mi történt vele. Csavargatta jobbra-balra, de semmi. Ekkor hirtelen újra megnyitottam a csapot és Carlost telibe találta a nagynyomású víz. Nagyon meglepődött és el is dobta a slagot. Én meg csak fetrengtem a röhögéstől. De szó szerint fetrengtem.
Ekkor valami elkezdte nyalni a karom. Oldalra kaptam a fejem és megpillantottam egy nagyon cuki kutyust.

-Hát szia szépség! -vettem ölbe a csöppnyi állatot, majd simogatni kezdtem. A kutya pedig farokrázással és ugatva fejezte ki, hogy mennyire tetszik neki, amit csinálok. Mosolyogva figyeltem a kis jószágot, aki összehúzta magát az ölemben és álomra hajtotta a fejét. Ekkor James hívogató szavaira lettem figyelmes.
-Fox. Fox! Gyere ide kiskutyám! -nézelődött a bokrok között a fiú.
-James! -intettem neki suttogva. Értetlenkedve, de odajött hozzám.
-Miért suttogunk? -kérdezte, természetesen suttogva.
-Ezért. -mutattam meg a kiskutyust az ölemben.
-Fox! -örült meg James.
-Ő a te kutyád? -döbbentem le. -Hogy hogy itt van? És mikor hoztad? -döbbentem le.
-Hát mikor reggel úgy eltűntünk, csak azért mentünk el, hogy őket el tudjuk hozni. -vette át az alvó kutyust James. Olyan aranyosak voltak együtt!
-Őket? Miért még kiket hoztatok Foxon kívül? -ráncoltam a homlokom.
-Hát még hoztuk magunkkal Yumát és Sydneyt is. Éppen itt is jön Sydney.-mutatott egy elég szép kutyára.

-Jujj, de cuki vagy! -simogattam meg Sydneyt. A kutya meg rögtön elkezdett ugatni. A hirtelen történő hangulatváltásától megijedtem és visszarántottam a kezem.
-Ez a kutya engem nem szeret. -szomorkodtam.
-Az nem lehet. Sydney mindenkit szeret. -próbált felvidítani James.
-De engem nem! Nézd! -nyújtottam a kutya felé a kezem aki elkezdett morogni.
-Ja. Tényleg utál! -hagyta rám James, majd elment Foxal be a házba. Én is feltápászkodtam a helyemről, majd oda akartam menni a többiekhez, de Sydney nem engedte. Egyfolytában morgott rám és nem tért ki az utamból, így akadályozva engem is.
-Hát jó! Nem is akartam oda menni. -mondtam a kutyának duzzogva, majd bementem a házba. -Komolyan! Most egy kutyán akadtam ki?! -kérdeztem magamtól kiakadva.
-Úgy látszik! -mosolygott James.
-De ez olyan igazságtalan! Mindenkit szeret az a kutya csak engem nem. -rogytam le a fotelba.
-Nyugi! Adj egy kis időt Sydneynek, hogy megszokjon.
-Most úgy beszélünk róla, mintha legalább ember lenne. -néztem fel Jamesre.
-Hát Carlos úgy is tekint rá. Mondjuk én is Foxra, és Kendall is így van Yumával. Csak adj neki egy kis időt. -hagyott ott engem a gondolataimmal.
-Hát kösz! -suttogtam.