*Chelsey szemszöge*
A nap hangulata már a kocsiban megkezdődött. Kendall vezetett, James mellette ült. mi meg Carlossal hátul baromkodtunk. Én jó poénnak tartottam, hogy James ülését rugdosom. Egy darabig hangosakat sóhajtott, majd idegesen hátrafordult.
-Jó érzés engem piszkálni? -próbált higgadt maradni.
-Nem is tudod, hogy mennyire. -húztam továbbra is az agyát. Ő meg csak idegesen visszafordult a helyére, majd próbálta lekötni magát. Legjobb elfoglaltságnak azt találta, hogy elővett egy tükröt (fogalmam sincs, hogy honnan szerezte) és magát nézegette benne. Én ezen csak jót kuncogtam.
-Carlos kő, papír, ollózzunk! -fordultam felé. Először értetlenül nézett rám, de belement a játékba.
Már vagy a tizedik menetet játszottuk le és én álltam nyerésre.
-Nekem ez a játék nem tetszik! -duzzogott Carlos.
-Persze! De ha te állnál nyerésre akkor biztos, hogy élveznéd a játékot. -löktem vállba.
-Kendaaall! Chelsey piszkál! -bökdöste Carlos Kendall vállát, akinek így nem volt egyszerű a vezetés.
-Te pedig engem! Ha nem szállsz le rólam akkor neki fogunk menni valaminek. Carlos pedig lebiggyesztett szájjal dőlt vissza a helyére. Sikeresen bevágta a durcit. Én ezen csak jót szórakoztam. Ekkor hirtelen felcsillant Carlos szeme és előkapta a telefonját.
-Csináljunk képet! Léccííííí! -rángatta a karom.
-Legyen, csak hagyd ezt abba, mert leszakad a kezem. Odacsusszantam mellé, hogy mind a ketten látszódjunk a képen. Mielőtt még bármit is tudtam volna mondani Carlos kinyújtott nyelvére, már kész is volt a kép. Nem lett valami éles, de Carlosnak megfelelt.
-És akkor ezt fel is raktam Twitterre. -nyomkodta a telefonját. -És kész is! -mondta büszkén, majd megmutatta. Mivel az arcomba dugta a telefonját, így nem sokat láttam belőle, de körülbelül ez lehetett: "Chelsey egyszer még úgy is megverlek", vagy valami ilyesmi.
Az út további része is baromkodással telt. Körülbelül ennyi: Kendall direkt hirtelen fékezett, így James lefejelte a kezében tartott tükröt, James pedig Kendallt a tükrével ütötte, én a két fiún röhögtem míg nem Carlos bele nem sikított a fülembe kislányos hangon. Ijedtemben ugrottam (volna) egyet, de az öv nem engedte, így sikeresen lefejeltem az előttem lévő ülést. Carlos ezen jót röhögött, mire én elkezdtem őt ütni ahol csak értem. Persze ő még ekkor is gúnyolódott rajtam, hogy ha "jobban verem őt akkor elvérzik" vagy "Chelsey ez fáj, nagyon fáj!". Persze az egészet kislányos hangon mondta.
-Jól van Carlos Roberto Pena! Ezt megjegyeztem. -tettem ölbe a kezem és bevágtam a durcit. Carlos a hirtelen hangulatváltozásomat nem tudta hova tenni, így az út további részében engem nyaggatott, hogy "béküljünk ki!". Persze én egy szót sem szóltam hozzá, inkább néztem hogy töri magát, hogy ne haragudjak rá. Még meg is ölelt, de én tartottam magam és nem engedtem a kísértésnek, hogy visszaöleljem őt. És ez így ment egész úton, míg nem Kendall elkiabálta magát, hogy "Megérkeztünk!.
-Na végre! -sóhajtottam fel, mert már nem bírtam volna ki még egy percet is ezzel az idiótával egy légtérben. Amint megállt az autó én már pattantam is ki belőle és megrohamoztam az épületet. A fiúk nem tudtak velem lépést tartani, így elsőként tehettem a lábam a jégre. Persze először csak cipőben, de mivel ki volt írva, hogy szigorúan csak korcsolyával lehet a jégre menni, ezért le kellett mennem a jégről.
-Kinél vannak a korcsolyák? -néztem Kendallra és Jamesra.
-Carlos hozza be őket. -de lehet, hogy segíteni kéne neki. -gondolkozott el James.
-Majd én megyek. -indultam vissza a kocsihoz. Mikor kiértem a parkolóba először egy lábat, mag az egész Carlost megláttam. Valami miatt a kocsi tetejéről akarta leszedni a korcsolyákat, de hogy hogyan kerültek fel azt nem tudtam és nem is akartam megtudni.
-Carlos...? -fogtam meg a vállát, de ettől sajnos megijedt és elengedte a dőlő korcsolyákat, amik így felém estek. Becsuktam a szemem és felkészültem a legrosszabbakra. De ekkor egy erős kéz megragadta a karom és magához rántott. Még mindig csukva volt a szeme és nem mertem kinyitni. Csak erősen szorítottam a megmentőm kezét és soha nem akartam elengedni.
-Jól vagy? -kérdezte remegő hangon. Nagyon is ismerős volt ez a hanglejtés.
-Carlos? -nyitottam ki a szemem és néztem fel rá. Ő csak bólintott és féltőn mért végig. -Jól vagyok csak egy kicsit megijedtem. -engedtem el zavartan őt.
-Oké. De ha fáj valahol akkor szólj. -próbálkozott újra.
-Jól vagyok, nem kell aggódni miattam. -állítottam le mielőtt még kórházba vinne. Ő csak védekezően maga elé rakta a kezeit, majd felvette a korcsolyákat.
-Na gyere, menjünk! A többiek már biztosan türelmetlenek. -tette a kezét a vállamra.
És igaza is volt. A másik két fiú türelmetlenül járkált fel-alá a pálya szélén.
-Na végre! Már azt hittük, hogy itt hagytatok! -tett szemrehányást James, majd kikapta a kezemből a korcsolyáját. A szememet forgatva mentem el átvenni én is a korimat.
A fiúk röhögésére értem vissza. Kendall a földön, Carlos rajta ül, James pedig röhög rajtuk.
-Akarom tudni, hogy mi történt? -ráncoltam a homlokom. A fiúk csak egyszerre megrázták a fejüket, Carlos végre leszállt Kendallról, aki így fel tudott kelni a földről.
-Ki akar hokizni? Úgy is párban vagyunk. -vette elő az ütőket James.
-Én benne vagyok! -vettem el egy ütőt.
-Én is!
-Én sem maradhatok ki belőle! Mindenkinél volt már egy ütő, de a csapatot sehogy sem tudtuk összehozni.
-Én Carlossal leszek! -tette fel a kezét Kendall.
-Én is! -állt melléjük James.
-Ne már! Attól még, hogy lány vagyok, ugyan úgy tudok hokizni, mint ti! -akadtam ki.
-De te lány vagy! -nyafogta James. Értetlenül néztem rá, majd magyarázatot várva karba tettem a kezem.
-Ööö...vagyis izé. -dadogta.
-Majd én leszek vele. -állt át mellém Carlos. A másik két fiú lenéző pillantást küldtek felénk.
-Kezdődjék a játék! -dobta le a jégkorongot Kendall. Mielőtt még bárki is észbe kapott volna, már mentem is a kapu felé a koronggal és be is lőttem. James értetlenül állt előttem.
-Szokj hozzá a gondolathoz, hogy egy lány fog porig alázni. -veregettem vállba, majd odacsúsztam Carloshoz, akivel összepacsiztunk. Még csináltam pár ilyen lövést, mire Kendall és James megunta és előbb cselekedtek. Volt pár nagyobb "küzdelem" is. Például mikor Carlos és Kendall egymást lökdösve akarta megszerezni a jégkorongot, ami nálam volt.
A meccs vége előtt pár ponttal mi vezettünk Carlossal. Most a kapura lövések következtek. Először a (szerintem!) vesztes csapat kezdte. Én védtem és James lőtt.
Hát hogy célozni nem tud az is biztos! Telibe talált engem és így a kapuban kötöttem ki, a koronggal a kezemben. Elhúzta a száját, majd odajött hozzám, hogy felsegítsen.
-Ez direkt volt?! -álltam fel nevetve.
-Nem! -rázta hevesen a fejét.
-Most én jövök! -túrt ki a kapuból minket Carlos és várta az érkező korongot. Végül sikeresen kivédtük mind a két lövést. Így hát nem is kellett lőnünk, mert biztos volt a győzelmünk. Boldogan öleltük át egymást, majd Carlos megpörgetett a jégen. Miután lerakott megigazítottam a ruháim és a két megvert fiú felé néztem.
-Nem akartok valamit mondani? -kérdeztem cinikusan.
-Te jártál hokizni? -esett le a dolog Kendallnek.
-Ühüm. -bólogattam elismerően.
-Hát egy biztos! -csúszott oda mellém James. -A következő meccsen én leszek Chelsel! -karolta át a vállam. Felhúzott szemöldökkel néztem fel rá, majd leráztam magamról a kezét.
Még egy darabig hülyéskedtünk a jégen, de már ideje volt indulni. Persze előtte felhívtam Lizzyt, hogy indulnánk. Pechemre rosszkor zavartam, így gyorsan el is köszöntem tőle.
-Indulhatunk! -jelentettem ki, majd adva a tempót elindultunk a parkolóhoz. Gyorsan bedobáltam a csomagtartóba a hokikat és már indulhattunk is haza!
Eléggé el voltunk fáradva a meccs miatt, így visszafelé inkább csendes üzemmódban voltunk. Néha-néha benyögtünk néhány szót, de ebben ki is merült a világ felé való kommunikálásunk. Hulla fáradtan estünk be az ajtón, mikor hazaértünk.
Rögtön el akartam mesélni az egész napot Lizzynek, de sehol nem találtam őt. Logan elmondása szerint pedig valahol fent bujkál. Értetlenkedve szaladtam fel az emeletre, majd rontottam be Lizzyék szobájába. Persze, hogy ott volt begubózva az ágyon. És hát újra lelkizhettünk egy sort. Mikor ezzel megvoltunk lementünk a többiekhez, hogy meghallgassuk Carlos eszméletlen beszámolóját a napunkról.
De mielőtt még belekezdhetett volna csöngettek.
-Jó érzés engem piszkálni? -próbált higgadt maradni.
-Nem is tudod, hogy mennyire. -húztam továbbra is az agyát. Ő meg csak idegesen visszafordult a helyére, majd próbálta lekötni magát. Legjobb elfoglaltságnak azt találta, hogy elővett egy tükröt (fogalmam sincs, hogy honnan szerezte) és magát nézegette benne. Én ezen csak jót kuncogtam.
-Carlos kő, papír, ollózzunk! -fordultam felé. Először értetlenül nézett rám, de belement a játékba.
Már vagy a tizedik menetet játszottuk le és én álltam nyerésre.
-Nekem ez a játék nem tetszik! -duzzogott Carlos.
-Persze! De ha te állnál nyerésre akkor biztos, hogy élveznéd a játékot. -löktem vállba.
-Kendaaall! Chelsey piszkál! -bökdöste Carlos Kendall vállát, akinek így nem volt egyszerű a vezetés.
-Te pedig engem! Ha nem szállsz le rólam akkor neki fogunk menni valaminek. Carlos pedig lebiggyesztett szájjal dőlt vissza a helyére. Sikeresen bevágta a durcit. Én ezen csak jót szórakoztam. Ekkor hirtelen felcsillant Carlos szeme és előkapta a telefonját.
-Csináljunk képet! Léccííííí! -rángatta a karom.
-Legyen, csak hagyd ezt abba, mert leszakad a kezem. Odacsusszantam mellé, hogy mind a ketten látszódjunk a képen. Mielőtt még bármit is tudtam volna mondani Carlos kinyújtott nyelvére, már kész is volt a kép. Nem lett valami éles, de Carlosnak megfelelt.
Az út további része is baromkodással telt. Körülbelül ennyi: Kendall direkt hirtelen fékezett, így James lefejelte a kezében tartott tükröt, James pedig Kendallt a tükrével ütötte, én a két fiún röhögtem míg nem Carlos bele nem sikított a fülembe kislányos hangon. Ijedtemben ugrottam (volna) egyet, de az öv nem engedte, így sikeresen lefejeltem az előttem lévő ülést. Carlos ezen jót röhögött, mire én elkezdtem őt ütni ahol csak értem. Persze ő még ekkor is gúnyolódott rajtam, hogy ha "jobban verem őt akkor elvérzik" vagy "Chelsey ez fáj, nagyon fáj!". Persze az egészet kislányos hangon mondta.
-Jól van Carlos Roberto Pena! Ezt megjegyeztem. -tettem ölbe a kezem és bevágtam a durcit. Carlos a hirtelen hangulatváltozásomat nem tudta hova tenni, így az út további részében engem nyaggatott, hogy "béküljünk ki!". Persze én egy szót sem szóltam hozzá, inkább néztem hogy töri magát, hogy ne haragudjak rá. Még meg is ölelt, de én tartottam magam és nem engedtem a kísértésnek, hogy visszaöleljem őt. És ez így ment egész úton, míg nem Kendall elkiabálta magát, hogy "Megérkeztünk!.
-Na végre! -sóhajtottam fel, mert már nem bírtam volna ki még egy percet is ezzel az idiótával egy légtérben. Amint megállt az autó én már pattantam is ki belőle és megrohamoztam az épületet. A fiúk nem tudtak velem lépést tartani, így elsőként tehettem a lábam a jégre. Persze először csak cipőben, de mivel ki volt írva, hogy szigorúan csak korcsolyával lehet a jégre menni, ezért le kellett mennem a jégről.
-Kinél vannak a korcsolyák? -néztem Kendallra és Jamesra.
-Carlos hozza be őket. -de lehet, hogy segíteni kéne neki. -gondolkozott el James.
-Majd én megyek. -indultam vissza a kocsihoz. Mikor kiértem a parkolóba először egy lábat, mag az egész Carlost megláttam. Valami miatt a kocsi tetejéről akarta leszedni a korcsolyákat, de hogy hogyan kerültek fel azt nem tudtam és nem is akartam megtudni.
-Carlos...? -fogtam meg a vállát, de ettől sajnos megijedt és elengedte a dőlő korcsolyákat, amik így felém estek. Becsuktam a szemem és felkészültem a legrosszabbakra. De ekkor egy erős kéz megragadta a karom és magához rántott. Még mindig csukva volt a szeme és nem mertem kinyitni. Csak erősen szorítottam a megmentőm kezét és soha nem akartam elengedni.
-Jól vagy? -kérdezte remegő hangon. Nagyon is ismerős volt ez a hanglejtés.
-Carlos? -nyitottam ki a szemem és néztem fel rá. Ő csak bólintott és féltőn mért végig. -Jól vagyok csak egy kicsit megijedtem. -engedtem el zavartan őt.
-Oké. De ha fáj valahol akkor szólj. -próbálkozott újra.
-Jól vagyok, nem kell aggódni miattam. -állítottam le mielőtt még kórházba vinne. Ő csak védekezően maga elé rakta a kezeit, majd felvette a korcsolyákat.
-Na gyere, menjünk! A többiek már biztosan türelmetlenek. -tette a kezét a vállamra.
És igaza is volt. A másik két fiú türelmetlenül járkált fel-alá a pálya szélén.
-Na végre! Már azt hittük, hogy itt hagytatok! -tett szemrehányást James, majd kikapta a kezemből a korcsolyáját. A szememet forgatva mentem el átvenni én is a korimat.
A fiúk röhögésére értem vissza. Kendall a földön, Carlos rajta ül, James pedig röhög rajtuk.
-Akarom tudni, hogy mi történt? -ráncoltam a homlokom. A fiúk csak egyszerre megrázták a fejüket, Carlos végre leszállt Kendallról, aki így fel tudott kelni a földről.
-Ki akar hokizni? Úgy is párban vagyunk. -vette elő az ütőket James.
-Én benne vagyok! -vettem el egy ütőt.
-Én is!
-Én sem maradhatok ki belőle! Mindenkinél volt már egy ütő, de a csapatot sehogy sem tudtuk összehozni.
-Én Carlossal leszek! -tette fel a kezét Kendall.
-Én is! -állt melléjük James.
-Ne már! Attól még, hogy lány vagyok, ugyan úgy tudok hokizni, mint ti! -akadtam ki.
-De te lány vagy! -nyafogta James. Értetlenül néztem rá, majd magyarázatot várva karba tettem a kezem.
-Ööö...vagyis izé. -dadogta.
-Majd én leszek vele. -állt át mellém Carlos. A másik két fiú lenéző pillantást küldtek felénk.
-Kezdődjék a játék! -dobta le a jégkorongot Kendall. Mielőtt még bárki is észbe kapott volna, már mentem is a kapu felé a koronggal és be is lőttem. James értetlenül állt előttem.
-Szokj hozzá a gondolathoz, hogy egy lány fog porig alázni. -veregettem vállba, majd odacsúsztam Carloshoz, akivel összepacsiztunk. Még csináltam pár ilyen lövést, mire Kendall és James megunta és előbb cselekedtek. Volt pár nagyobb "küzdelem" is. Például mikor Carlos és Kendall egymást lökdösve akarta megszerezni a jégkorongot, ami nálam volt.
A meccs vége előtt pár ponttal mi vezettünk Carlossal. Most a kapura lövések következtek. Először a (szerintem!) vesztes csapat kezdte. Én védtem és James lőtt.
Hát hogy célozni nem tud az is biztos! Telibe talált engem és így a kapuban kötöttem ki, a koronggal a kezemben. Elhúzta a száját, majd odajött hozzám, hogy felsegítsen.
-Ez direkt volt?! -álltam fel nevetve.
-Nem! -rázta hevesen a fejét.
-Most én jövök! -túrt ki a kapuból minket Carlos és várta az érkező korongot. Végül sikeresen kivédtük mind a két lövést. Így hát nem is kellett lőnünk, mert biztos volt a győzelmünk. Boldogan öleltük át egymást, majd Carlos megpörgetett a jégen. Miután lerakott megigazítottam a ruháim és a két megvert fiú felé néztem.
-Nem akartok valamit mondani? -kérdeztem cinikusan.
-Te jártál hokizni? -esett le a dolog Kendallnek.
-Ühüm. -bólogattam elismerően.
-Hát egy biztos! -csúszott oda mellém James. -A következő meccsen én leszek Chelsel! -karolta át a vállam. Felhúzott szemöldökkel néztem fel rá, majd leráztam magamról a kezét.
Még egy darabig hülyéskedtünk a jégen, de már ideje volt indulni. Persze előtte felhívtam Lizzyt, hogy indulnánk. Pechemre rosszkor zavartam, így gyorsan el is köszöntem tőle.
-Indulhatunk! -jelentettem ki, majd adva a tempót elindultunk a parkolóhoz. Gyorsan bedobáltam a csomagtartóba a hokikat és már indulhattunk is haza!
Eléggé el voltunk fáradva a meccs miatt, így visszafelé inkább csendes üzemmódban voltunk. Néha-néha benyögtünk néhány szót, de ebben ki is merült a világ felé való kommunikálásunk. Hulla fáradtan estünk be az ajtón, mikor hazaértünk.
Rögtön el akartam mesélni az egész napot Lizzynek, de sehol nem találtam őt. Logan elmondása szerint pedig valahol fent bujkál. Értetlenkedve szaladtam fel az emeletre, majd rontottam be Lizzyék szobájába. Persze, hogy ott volt begubózva az ágyon. És hát újra lelkizhettünk egy sort. Mikor ezzel megvoltunk lementünk a többiekhez, hogy meghallgassuk Carlos eszméletlen beszámolóját a napunkról.
De mielőtt még belekezdhetett volna csöngettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése